Helyszínek

Ady Endre Könyvtár

Az állami közművelődési könyvtár kialakítására az első nyomokat 1950-ben találjuk, amikor is az Országos Könyvtári Központ 1950. márciusában 150 kötet könyvet telepített a városba, amely egy erre a célra rendszeresített ládában érkezett, ez tekinthető a jelenlegi könyvtár magjának. A könyvtár kezelését Csáti József tanító látta el társadalmi munkában. Munkáját két általános iskolás tanuló is segítette. […]

Belvárosi Szent Adalbert Római Katolikus Templom

A város feltehetően egy előkelő személy nevét őrzi a honfoglalás korából. A csornai premontrei prépostság alapító levele Hotvinról tesz említést 1180 körül. Csorna ugyanis a hatvani prépostság filiája volt, az első szerzeteseit innen telepítették át. A hatvani prépostságot Prémontré anyakolostorának halotti megemlékezési könyve szerint Simon bán alapította 1170 körül Antiochiai Szent Margit tiszteletére. Kozák Károly […]

Gáspár András szobor

A Hatvani Csata vezénylő parancsnoka fontos szerepet tölt be a város történelmében, hiszen ő vezette győzelemre a magyar honvédeket az 1848-49-es szabadságharc hatvani ütközetében. Az 1849-es tavaszi hadjáratban a hatvani Zagyva-híd környéki katonai eseményeket vezénylő Gáspár András és katonái előtti tisztelgés 2019-ig váratott magára. A nemzeti és helyi hagyományok ismertetése, ápolása érdekében a helyi Gáspár […]

Görbeéri tó

A Hatvani kavicsbánya tavak, mint a nevük is mutatja, Hatvan város határában terülnek el. A város határában található nagy kiterjedésű kavicsréteg bányászata során több tó keletkezett az elmúlt évtizedekben. A Hatvani Horgászegyesület két tavat kezel: a Beton tó és Görbeéri, vagy régi nevén „TSZ tó”. A Beton-tó terület tulajdonosára a Beton Hatvan Kft-re utal, mely […]

Grassalkovich Művelődési Ház

A Grassalkovich Művelődési Ház 2011. január 1-jével jött létre. Az intézmény az alapító okiratában meghatározott szervezeti keretek és feltételek között a városban élők közösségi művelődését segítő szakmai tevékenységet végez. A Grassalkovich Művelődési Ház szervezeti egysége a továbbiakban is a Hatvani Galéria.Az intézmény a Grassalkovich-kastély nyugati szárnyában működik, ahol kettő helyiséget tud hasznosítani. Az intézmény működési […]

Hatvani csata emlékmű

Az 1849. április 2-i csata emlékműve a Kossuth téren áll. A felállítás időpontja 1869. április 4. Létesítője a Gyöngyösi Honvédegylet. Készítője a budapesti Gerenday Antal és Fia. Az emlékmű anyaga szürke porosz gránit. Mind a négy oldalán feliratok olvashatóak: „A szabadságharcban 1849. ápr. 2-án elvérzett hősök emlékének” Jobb oldalon: „Mind hősök ők, mind honfiak” Hátul: […]

Hatvani Élménytér

A Hatvani Élménytér elnevezés magába foglalja a játszóházunkat -melyhez egy különterem kapcsolódik -, valamint parkunkban található kilátót és sövénylabirintust, ahol a gyermekek és felnőttek egyaránt vidám és tartalmas időt tölthetnek el. Játszóházunkat óvodásoknak és alsó tagozatos iskolásoknak ajánljuk.

Hatvani Galéria

A Hatvani Galéria a város központi részében található, mintegy száz méterre a Kossuth tértől, a Hatvanas utcában. A kétszintes épületben egykor a Doktay-féle ecetgyár működött, de a megfelelő átalakításoknak köszönhetően kiváló kiállítási térré változott. 1974-től országos képzőművészeti rendezvények helyszíne, ekkortól kerül megrendezésre a Magyar Tájak Országos Tájkép Biennále, amelyet páratlan években az Arcok és Sorsok […]

Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola Sportcsarnoka

A Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola Hatvan Város legfiatalabb alapfokú oktatási intézménye. 1986. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit, akkor 6. Sz. Általános Iskolaként. A Kodály Zoltán nevet 1988 óta viseli. Az intézmény elmúlt 34 évben több szakmai-, pedagógiai-, szerkezeti innovációt vezetett be

Hatvani Rendezvényház (Nagy Endre terem)

A Hatvani Rendezvényház 2014 -ben épült, eredetileg vadászati élménytérként funkcionált. Egy nagyobb átalakítás után az épület több rendezvényteremből álló, teljes értékű rendezvényházként működik. Hatvanban egyedülállóan, akár 360 főt is vendégül tudunk látni. A kétszintes, parkkal és terasszal rendelkező épület rugalmasan alakítható különféle rendezvények igényeihez. Termeink egymástól függetlenek, külön bejárattal rendelkeznek. Tökéletes választás protokolláris rendezvényekhez, céges […]

Hatvani Strandfürdő

A természetes, parkos környezetben elhelyezkedő strandfürdő Újhatvanban található, amely a nyári szezonban várja a látogatókat. A fürdő jelenleg négy medencével rendelkezik, egy melegvizes-, egy strand-, egy gyermek- és egy úszómedencével. A melegvizes medencében az alábbi élményelemek találhatók: víz alatti vízsugár, valamint nyakdögönyözők. A strandmedencében az egész család jól érezheti magát, ahol ugrálni és labdázni is […]

Hatvani Vadaspark

A Hatvani Vadaspark a város szívében, a Szúnyog-szigeten található, amelynek a megközelítése néhány száz méteres frissítő séta után a lombkorona sétány hídjáról történhet meg. A kihelyezett táblák segítik a tájékoztatást. Parkolásra a kórház mögötti parkolóban van lehetőség, a gátról történő megközelítés tilos. Minden korosztálynak, de különösen kisgyermekes családoknak, állatbarátoknak és természetkedvelőknek élmény dús kikapcsolódási lehetőséget […]

Hatvani vasútállomás

A településen 1867. március 31-én, a Magyar Északi Vasút tulajdonában lévő Pest–Hatvan-vonal megnyitásával indult meg a vasúti forgalom. Ugyanezen év május 19-én átadták a Hatvan–Salgótarján-vasútvonalat is. Nem sokkal később (1868. július 1-jén) mindkét szakasz kezelését a Magyar Királyi Államvasutak vette át. A mai felvételi épület – a 80a vonal villamosításának idején – 1956-ban épült, jellegzetesen szocreál stílusban.

Hatvany Lajos Múzeum

A Hatvany Lajos Közérdekű Muzeális Gyűjtemény elődjét, a Hatvany Lajos Múzeumot 1969. január 1-én hozta létre Hatvan város elöljárósága. A múzeum alapító okirata négy gyűjtő és kutatási területet fed le: régészet, néprajz, képzőművészet és helytörténet. A néprajzi gyűjtemény jellemzően Hatvan környéki tárgyi anyagot tartalmaz, de feliratos falvédők tekintetében például a Kárpát-medence egyik legteljesebb kollekciójával rendelkezik. […]

Kossuth tér

A város szívében található tér rendezvényről rendezvényre megtelik élettel. Nézd meg aktuális programjainkat és látogass el a Kossuth térre!

Markovits Kálmán Városi Uszoda

A Hatvani Markovits Kálmán Városi Uszoda 2005-ben épült a Hajós Alfréd utcában. Jól megközelíthető tömegközlekedéssel is. Az akkori társadalmi igényeknek maximálisan megfelel az épület, illetve a mai napig is kielégíti mind a sportolói, mind a lakosság igényeit. Az uszoda 950 m2 alapterületű, ahol két medencével található. Egy 25 x 11 m-es 26-27 °C-os 150 cm átlagmélységű és […]

Polgármesteri Hivatal

Ügyfélszolgálat elérhetősége: Általános Igazgatási Osztály vezetője: Nagyné Horváth Judit Cím: 3000 Hatvan, Kossuth tér 2. Telefonszáma: 06-37-542-300 Az ügyfélszolgálat e-mail cím: ugyfelszolgalat@hatvan.hu Az ügyfélszolgálat ügyfélfogadási rendje: Hétfő: 8:00 – 18:00 Kedd-Csütörtök: 7:30 – 16:00 Péntek: 7:30 – 12:00 Az polgármesteri hivatal általános ügyfélfogadási rendje: Hétfő: 7:30 – 16:00 Szerda: 7:30 – 16:00 Péntek: 7:30 – […]

Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum

A Magyar Természettudományi Múzeum tagintézményeként megvalósuló Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum Kárpát-medence és Közép-Európa egyetlen olyan múzeuma, amely a XXI. századi fenntartható vadászathoz kapcsolódó etikus vadászati elveket, modern, környezettudatos ismereteket tartalmaz, és ezeket a legmodernebb interaktív eszközökkel teszi közzé. A múzeum nem titkolt célja a környezeti nevelés, a látogatók szemléletének formálása, környezettudatos viselkedésre való nevelése.A Grassalkovich-kastély […]

Tourinform Hatvan

Keresse irodánkat, amennyiben: Tájékoztatásra van szüksége szálláshelyekről, vendéglátóhelyekről, közlekedésről, a helyi és környékbeli látnivalókról, az aktuális eseményekről, illetve rendezvényekről. Szeretne részt venni hatvani városnéző programunkon, óvodai és iskolai kirándulásokon. Érdeklik a rejtvények, akkor ne habozzon, nálunk megtalálja a Rejtélyek Hatvanban című kiadványt. Szeretne hatvani ajándéktárgyakat, könyveket, képeslapokat, Lesznai Anna motívumokkal ékesített bögréket, hatvani képzőművészek és […]

Újhatvani Szent István Király templom

A Rákóczi út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán áll az újhatvani neobarokk római katolikus templom, amelyet 1929. augusztus 20-án, Szent István tiszteletére szenteltek fel. 1931-ben építették hozzá a kolostor épületét, melybe ferencrendi szerzetesek telepedtek. A 48 tervrajz közül a nyertes Írsik László építészmérnök, műegyetemi tanár pályaműve lett. A templomépítő bizottság építési pályázatot is hirdetett, melyen […]

VOKE Liszt Ferenc Művelődési Ház – DALI

A VOKE Liszt Ferenc Művelődési Ház a Vasutas Országos Közművelődési- és Szabadidő Egyesület tagintézménye, az újhatvani városrész közművelődési feladatait szolgálja. 1928-ban jött létre, amikor vasutasok közadakozásból megvásárolták a mai intézmény helyén álló lakóházat kulturális, szabadidős tevékenységre. Az évek során az épületet bővítették, korszerűsítették. Nagyterme kiválóan alkalmas színházi előadások, szimfonikus koncertek, operettgálák rendezésére. A házban számos […]